Pedikür,talpmasszázs,lábápolás,paraffin kezelés,masszázs,gél lakk

Ápolt lábakkal,kezekkel könnyebb az élet Tatabányán

Tatabányán várom kedves vendégeimet,  pedikürözésre, lábápolásra.

Kézre és lábra gél lakk           

Elérhetöségem:

Mátray-Szabó Évi +3630/753-1313

                          pedikurtatabanya@gmail.com

                       Hivjon, irjon idöpontegyeztetés miatt.

Tatabánya,Szent Borbála utca 6/D (Régi ságvári ut föuton árkádokkal szemközti buszmegálló utáni épület 1.lépcsöháza)

 

Otthoni reszelgetés helyett szakemberrel hozassuk rendbe a lábainkat. 

Első lépés a lábáztatás, amit nem lehet kikerülni, de minek is akarnánk megúszni az illóolajos lábfürdőt, ami arra hivatott, hogy kicsit felpuhítsa a bőrkeményedéseinket. Az áztatási idő a kemény felület vastagságától függően változik, kevésbé problémás láb esetében 10-15 perc bőven elég, azonban az igénybe vett bőr kezelése előtt elérheti a  20 percet is.

Ezek után jöhet az elhalt hámréteg eltávolítása a talpról és a sarokról, ezt nem igazán érdemes magunknak csinálni, hiszen könnyen megszaladhat a kezünkben a szerszám, és a kelleténél több bőrt kaparhatunk le, ami egyrészt nem kellemes érzés, másrészt pedig a lekapart felület elkezdhet megkeményedni, amit aztán később nehéz helyrehozni,jobban megvastagszik a börkeményedés.

Szakemberek azon az állásponton vannak, hogy otthon nem igazán éri meg pedikűrözni, ugyanis többet árthatunk, mint használunk, házi körülmények között nem igazán tudjuk eldönteni, hogy mekkora az a bőrréteg amit még le lehet kaparni, és hol kellene megálljt parancsolni a reszelőnek. 

Azt ugyanis csak kevesen tudják, hogy a túlságosan alaposan leszedett bőrkeményedés helyére újabb adag fog nőni, főleg akkor, ha túlszedjük. Otthon valójában egyetlen dolgot tehetünk, mégpedig azt, hogy radírozzuk és kenegetjük a lábunkat, a többit pedig szakember segítségére bízzuk.

Havonta egy-két alkalom elég arra, hogy a lábunkat egy óra hossza alatt rendbe tegyék, a kulcsszó pedig az, hogy szakszerűen. Egy pedikűrös nem bohóckodik sarokreszelővel, egyszerűen csak fogja a pengéjét és eltávolítja a nemkívánatos szaruréteget. 

Miután a talpakkal és sarkakkal végeztünk jöhetnek a körmök, és velük együtt egy sarkalatos kérdés, mégpedig az, hogy ki kell-e vágni a benőtt körmöt vagy sem. Mi pedikűrösök egyértelműen azon az állásponton vagyunk, hogy szakember segítségével ki kell növeszteni a körmöt, ugyanis, ha állandóan kivágjuk, akkor a kivágott részen egyre keményebb lesz a bőr, és ilyenkor kezd kényelmetlenné válni a cipő. Az is fontos, hogy ne engedjük, hogy a bőrgyógyász vagy sebész letépesse a körmünket, ugyanis egy-egy ilyen művelet után búcsút inthetünk az esztétikus körmeinknek, nincs mit tenni, ki kell várni amíg a láb magától rendbe nem jön. De sajnos van olyan láb, amely veleszületett körömbenövéssel jön a világra.

Mielőtt a lakkozásra térnénk, jöjjön a jól megérdemelt lábmasszás, ahol egyértelműen kiderül, hogy szakavatott kezek közé kerültünk-e, ugyanis egy igazán jó szakember úgy fogja meg a lábat, hogy még egy csiklandós ügyfél sem kezd el pattogni a székben. 

Svédmasszázs kérhetö, mely térdig ellazitja az izmokat, felfrissiti a vérkeringésünket,pozitiv hatással van keringési rendszerünkre,nyirokmirigyeinkre,ellazulunk a stresszes hétköznapok után.

A masszírozás után jöhet a lakk, a lábnál különösen fontos, hogy mindig olyan festéket válasszunk, ami nem fogja meg a körmöt, ugyanis a lábon lévő köröm fele olyan gyorsan nő, mint a kézköröm, ehhez mérten a lakkozás is tartósabb rajta. 

Egy jobb minőségű lakk akár két hétig is fent lehet, azonban, ha nem figyelünk, akkor a lemosás után a lakkréteg alatt a besárgult köröm virít majd. Ezt egy hagyományos alapozólakkal vagy körömerősítővel könnyen ki lehet küszöbölni. 

Különbözö kórokozók okozhatnak betegséget börünkön, körömlemezünkön.


                                           Kórokozók:

                                              Vírus:

Közönséges szemölcs: 3-8 mm átméröjü, börszinü,kiemelkedö, egyenletes felszinü,karfiol fejü, pöttyös bör NEM NYÚLUNK HOZZÁ-orvoshoz menni!

Talpi szemölcs: állandó tartos nyomás miatt nem emelkedik ki, benyomodik az irhába.Gyulladást,fájdalmat okozhat. Karfiolos,pöttyös fejüNEM NYÚLUNK HOZZÁ-orvoshoz menni !

Öregkori szemölcs: akár 1 cm átméröjü,éles szélü,eleinte sárgás majd szürke és barna,könnyen levakarható. NEM NYÚLUNK HOZZÁ-orvoshoz menni!

Herpesz, bárányhimlö,övsömör stb..

Virus ölö szerekkel,Telvirán szedése, magas nagy dózisu C vitamin szedése mellett azonnal ORVOSHOZ forduljunk!


                                            Gombák: 

A lábgombát és körömgombát bárhol el lehet kapni, és ha már ott a baj, akkor a legjobb, ha azonnal kezelésbe vesszük a problémás területet. A lábgombára már jó minőségű vény nélkül kapható gombaölöket is használhatunk, amelyek néhány nap alatt megszüntetik a problémát. A körömgombánál már nehezebb a helyzet, ugyanis sok esetben az efféle bajt már nem lehet külsőleg orvosolni, hanem gyógyszeres kezelésre lesz szükség. Ezért különösen fontos figyelni arra, hogy amint valamilyen elváltozást észlelünk a lábkörmünkön, például hosszanti csíkozást, forduljunk szakemberhez.

Börgomba: lábon 4-5 ujj között kezdödik. Neve: fonalasgomba. bör felázott fehér szinü,(kipálott)megrepedezett,szélein apro hólyagocskák vannak. Nedves nyirkos közeg kedvezöen hat rá. Hintöpor jol száritja.

Körömgomba:

-Fonalas gomba: szabad szél felöl támad,sárga, a köröm megvastagszik,morzsalékos a köröm lemeze alatt.FUNGAXIN ecsetelö.

-Sarjadzó gomba: sárgás szine van,körülötte piros gyulladás,körömház felöl támad. NEM NYÚLUNK HOZZÁ! Orvoshoz menni !

-Penész gomba:zöld pöttyös színü,körömlemez felületén,rosszul felhelyezett müköröm okozhatja. NEM NYÚLUNK HOZZÁ! Orvoshoz menni !

 

Hogyan kezelhető a lábgomba, és hogy előzhető meg a kialakulása? 

Mindig alaposan szárítsa meg a lábait, mielőtt harisnyát vagy zoknit húzna. Különösen a lábujjak közötti részekre fordítson nagy figyelmet! 

Olyan zoknit válasszon, amelyben nem izzad a lába, mert a nedvesség a lábgomba számára kedvező feltétel. Naponta cseréljen zoknit! A lábgomba megelőzéséhez fontos, hogy rendszeresen fertőtlenítse zoknijait és cipőit. 
Ne hordjon műbőr cipőt! Lehetőleg bőrtalpú bőrcipőt viseljen.
 Fürdőkben, szaunákban, nyilvános zuhany- és öltözőkabinokban, hotelszobákban és kempingekben mindig viseljen fürdő- vagy otthoni papucsot. Ha gyakrabban van kitéve a gombával való megfertőződés veszélyének, a lábát és a cipője belsejét hintőporozza vagy fújja be spray-vel.


A lábgomba speciális gombaölő szerekkel (antibiotikumokkal) kezelhető. Általában elegendő a kenőcsöket vagy sprayt csak az érintett bőrfelületeken alkalmazni. Súlyosabb esetekben tablettás kezelés szükséges.
 
A körömgomba tünetei és kezelése:
 
A körömgomba egészséges felnőtteknél is kellemetlen, legyengült betegeknél azonban komolyabb problémákat is okozhat, ezért mindig fontos a tünetek felismerése és a fertőzés kezelése. Fontos tudni, hogy ez minden esetben hosszú hónapokig tart, sőt fontos lehet az elváltozást okozó gombatípus azonosítása is a speciális készítmény kiválasztásához. Sokan követik el azt a hibát, hogy az első készítmény kipróbálása után néhány héten belül abbahagyják a kezelést.
Körömgomba akkor fordul elő, mikor gomba támadja meg a kéz vagy a láb körmeit, vagy a körömágyat, a köröm alatti bőrfelületet. A gombák a körmöt az azt körülvevő bőr sérülésén keresztül, illetve a köröm és körömágy közötti nyíláson át támadják meg. Amennyiben Ön egészséges, a körömgomba valószínűleg nem okoz komoly problémákat, ám rosszul nézhet ki, fájhat, vagy károsíthatja a körmöt vagy körömágyat. Ha Ön azonban cukorbeteg, vagy immunrendszere legyengült, a körömgomba komolyabb problémát okozhat, ezért mindenképpen beszéljen orvosával arról, mi a kezelés legjobb módja. A körömgombát élesztőgombák, penészgombák és különböző egyéb gombák okozhatják. A legtöbb fertőzést az atlétalábért is felelős gombaféle okozza, a lábujjközti gombás fertőzés terjed tovább, megbetegítve a körmöket is. A gombák leginkább a meleg, nedves helyeket kedvelik, továbbá emberről emberre is terjedhetnek. Így gombás körömfertőzést kaphat attól is, hogy mezítláb sétál a nyilvános zuhanyzókban vagy uszodákban, illetve közös törülköző vagy körömolló használattól is.
Nagyobb a valószínűsége a körömgombásodásnak, ha Ön elmúlt 60 éves, cukorbeteg vagy immunrendszere legyengült, körömsérülése vagy benőtt körme van, olyan cipőt hord, melyben lába izzad, meleg, párás helyen dolgozik. 
 
A körömgomba tünetei:
A gombás köröm: sárgás(barna) vagy fehér színűvé válik, megvastagszik, nehezen vágható, barázdálttá válik a köröm felszíne, súlyos fertőzés esetén a köröm alól fehér, morzsalékos anyag távolítható el, továbbá a körömágy felől kezdődő fájdalmas, gennyező gyulladás jellemezheti.

A gombásodás általában egy körmön kezdődik, majd később a többi körömre is átterjed. A fertőzést okozó gombák egy része a köröm széle felől, míg a más gombafélék a körömágy felől terjednek tovább. Amennyiben körömgombája van, kényelmetlen, sőt, fájdalmas lehet a cipőhordás, sétálás vagy egyhelyben állás. A gomba átterjedhet a többi lábujj körmére vagy bőrére is. Idővel a fertőzés maradandó károsodást okozhat a körmön vagy körömágyon, ezért mindenképp kezelni kell. 
Az orvos a köröm állapotából, valamint az Ön tünetei alapján valószínűsítheti a körömgombát. A körömkaparék vizsgálat a köröm gombás fertőzésének legbiztosabb diagnosztikai módszere, amellyel egyértelműen megállapítható, hogy mi okozza az elváltozását.
 A vizsgálatra azért is szükség van, mert sok betegség hasonlíthat a köröm gombás fertőzésére (például a pikkelysömör, az ekcéma, és több ritkább betegség), ám mikrobiológiai vizsgálattal egyértelműen megállapítható, hogy gombás fertőzésről van-e szó.

A körömgomba kezelése 
A kezeletlen körömgomba nem múlik el magától, sőt, rosszabbodhat. A gombás fertőzést azonban nehéz kezelni, ráadásul hosszadalmas is. 
Sokan sajnos rövid időn belül abbahagyják a kezelést, mert nem látnak rövid időn belül javulást. 
Fontos azonban tudni, hogy körömgombától való megszabadulás mindenképp kitartást igényel, a választott készítménytől függetlenül. A fertőzés mértékétől és a kezelés fajtájától függően a gyógyulás pár héttől akár egy évig is tarthat, s még így is előfordulhat, hogy nem tud teljesen megszabadulni a fertőzéstől. 
A gombás fertőzés kezelésére különböző gombaellenes készítményeket (külsőleg használatos ecsetelőt, körömlakkot, krémet, vagy szájon át szedhető gyógyszert) használhat. 
Bizonyos fajtái recept nélkül is kaphatók, ugyanakkor léteznek vényköteles gyógyszerek is. A gombaellenes gyógyszer adja a legjobb esélyt a súlyos fertőzés gyógyítására, ám számolni kell a mellékhatásokkal is, ezért orvosi ellenőrzésre van szükség a kúra előtt és alatt is, illetve máj- és szívproblémák, terhesség és szoptatás esetén nem alkalmazhatóak. 
Terhesség esetén különösen körültekintőnek kell lenni, mivel egyes hatóanyagú gombaellenes tablettáknak nem kívánt hatása lehet a még meg nem született gyermekre. Esetükben a külsőleg alkalmazott készítmények javasolható, a kezelés hatékonyságát pedig elősegítheti a fertőzött körömfelszín csiszolása.


NE SZÉGYELLJÜNK ORVOSHOZ FORDULNI! 
Sokan szégyenkeznek gombás betegségük miatt és ezért nem fordulnak orvoshoz, pedig már többször kezelgették magukat különböző kenőcsökkel otthon. A sikeres gyógyulás érdekében azonban felül kell kerekedni a szégyenérzeten és el kell menni az orvoshoz. Nem utolsó szempont azonban a megfelelő higiénia és az óvintézkedések betartása.

Elváltozások a körmön - Mire utalnak? 
Barázdák, megvastagodások, beszakadás, elszíneződések - sok különböző ok vezethet a köröm külső megjelenésének negatív irányú elváltozásához rövid időn belül. 
Nem minden esetben körömgomba áll a háttérben. A házimunka során beszakadt vagy megsérült köröm miatt nem kell aggódni, mivel viszonylag rövid időn belül és gyorsan visszanő. Azonban, ha a körmön barázdák, jelentősebb elváltozások, elszíneződések jelennek meg, annak lehet súlyos betegség is az oka.
Körömelváltozások és okaik
A körömelváltozásokat az elszíneződések és deformációk alapján osztályozzuk.
Sárgás elszíneződés 
A köröm sárgás elszíneződését gyakran az erős dohányzás okozza. Néhány körömlakk hatására is megfigyelhető. Bizonyos légúti megbetegedések, így pl. a krónikus bronchitis és a pikkelysömör (psoriasis vulgaris) is okozhat sárgás elszíneződést a körmökön. 
Opálos fehér körmök
Az opálos fehér köröm, melytől a körömágy nem látható („tejesüveg köröm”) lehet veleszületett is. Azonban olyan embereknél is előfordulhat, akiknek körmei korábban normál, rózsaszínesek voltak, ebben az esetben a jelek egy súlyos májbetegségre (májcirrózisra) hívhatják fel a figyelmet. 
Szürke elszíneződés 
A durva, repedezett szürke színű körmök többnyire vitamin-, cink- és vashiány jelei. Az érintetteknek megfelelő vitamin- és ásványianyag-pótlásra van szükségük. Ha ez nem hoz javulást, ajánlott orvossal kivizsgáltatni az okokat.
Fehér pontok 
A körmön megjelenő fehér pontok szintén lehetnek hiánybetegség tünetei is. Azonban kialakulásuk többnyire mechanikai terhelésre vagy sérülésre vezethető vissza. A fehér harántcsíkok azonban fehérjehiány vagy súlyos fertőzések hatására alakulnak ki. Néha veleszületett keratinképződési zavar miatt jelennek meg hosszanti fehér csíkok a körmön.
Világosbarna vagy fekete elszíneződések
A körömlemez alatti világosbarnától egészen a feketéig terjedő színű foltok pl. bevérzések (hematóma) miatt jelentkezhetnek. Az ilyen elszíneződések („olajfolt” tünet) hátterében pikkelysömör vagy rosszindulatú bőrdaganatok (pl. malignus melanoma) is állhat. 
Erősen megvastagodott, elgörbült köröm 
Néhány, főként belső betegség a kéz- és lábujj körmein is hátrahagyja nyomait. Így pl. erősen megvastagodott, hajlott körmök („óraüvegköröm”) figyelhetők meg a súlyos szív-, máj- és tüdőbetegek kéz- és lábujjain. A bunkószerűen felhajlott körömvégződések („dobverő” ujj) is jellegzetesek. Behorpadt körömfelszín Az ún. „kanálköröm”, azaz a behorpadt körömfelszínt vitamin- és vashiány okozhatja. Az ok lehet a Raynaud-szindróma is, mely a kéz- és lábujjak akadályozott vérellátásával jár.
Kis árkok 
Az egy vagy több körmön megjelenő kis árkokkal borított körömlemezt pettyezett körömnek nevezzük. Ezek a kis árkok főként pszoriázisos vagy ekcémás betegeknél képződnek.
Keresztárkok
A köröm felszínén lévő keresztárkok hormoningadozáskor alakulhatnak ki, illetve bizonyos fertőzések következtében, vagy rákellenes gyógyszerek mellékhatásaiként. Más gyógyszerek is (pl. antibiotikumok) okozhatnak körömkárosodást, vagy akár körömleválást is. 
Hosszanti barázdák 
A hosszanti körömbarázdák az öregedés jelei is lehetnek, amelyek már a 35. életévtől jelentkezhetnek. Oka lehet még a körömágyban lévő növedék, vízben ázás is.
 
Benőtt köröm -  a rossz szokás, vagy a rossz cipő a felelős? 
Kiváltó oka szinte mindig a beteg rossz szokásaira vezethető vissza: elsődleges gond a láb körmeinek a kézkörmökhöz hasonló ívesre vágása, ezáltal a beteg saját maga teremti meg a benövés lehetőségét. 
Gyakori ok még a divatos, túlságosan szűk orrú cipők viselése, mely a lábujjakat egymáshoz préseli, és a mechanikai irritáció okozta bőrkeményedés vezet a benövéshez. Elősegítő tényező lehet még a helytelen, nem kielégítő láb- és körömhigiéné.
A benőtt köröm kezelése
A konzervatív (nem műtéti) kezelés többnyire csak kísérlet marad, eredményt a gyakorlatban ritkán hoz. Ilyen lehetőségek a lábujjak áztatását követő köröm-előemelési próbálkozás, gyulladáscsökkentő, antibiotikumos, vagy fertőtlenítő kenőcsök használata. Végleges megoldást a sebészi beavatkozás ad. 
Az ily módon ismertetett eljárás sajnos közel nem 100 százalékos biztonságú, akár 16-60 százalék is lehet a kiújulási gyakoriság.
Ezt csökkenteni egyrészt a helyes körömápolási szokások kiépítésével, kényelmes lábbeli hordásával, másrészt a műtét során a mátrix valamely kémiai, vagy fizikai mágnessel való kezelésével lehetséges. Kémiai eszköz a fenol-oldat, mellyel a kiújulás 10% alatti marad. Fizikai eszköz a manapság már egyre szélesebb körben elérhető orvosi CO2-lézer, az osztódó réteget ezzel elpárologtatva a recidíva akár 5% alá is csökkenthető.


Tudod mi az a paraffin kezelés?

A paraffinon a hétköznapi nyelvre lefordítva  a viaszt értjük. A paraffin viasz egy fehér, színtelen, szagtalan, viaszos tapintású szilárd állagú anyag, melynek az olvadás pontja 47fok.

A paraffin rendkívül jó hőtároló tulajdonsággal rendelkezik. Fokozza a vérkeringést, tágítja a pórusokat, serkentí a vérkeringést és lehetővé teszi, hogy a hidratáló krémek hamarabb felszívódjanak. A paraffinos kezelés hatására a durva, száraz bőr bársonyos selymes tapintású lesz. Alkalmazhatjuk kézen és lábon egyaránt. Szívesen ajánlom mindenkinek, akik irodai munka során sok papírral foglalkoznak, a házimunka álltal szerzett száraz vízhiányos bőrüeknek, akik a hűvösebb időben tartósan a szabadban tartózkodnak.
 
A paraffinos kezelés menete:
 
Amennyiben teljes pedikürözés után van a vendég, akkor a fertötlenités,börradirozás elmarad, mert ezt megtettük a pedikürözés alkalmával. 
Mélyhidratálo krémet bejuttatjuk bokáig a börbe. 
Majd belemeritjük a lábat 3 x egymás után a felmelegitett paraffinba.
A 3.-ik kiemelés után neylon zacskót huzunk a lábra,majd frottir törölközövel beterjük. 15-20 perces pihentetés után eltávolítjuk a törölközöt, lehúzzuk a zacskót, ezzel lejön a paraffin, ha marad rajta törölközövel óvatosan eltávolítjuk. Végezetül jól felszívódó hidtaráló krémmel bekenjük. 
1 órán át nem szabad utánna lábat mosni !
1 alkalom után is látványos az eredmény, de kúra szerü alkalmazás esetén érjük el a megfelelö eredményt.  Hetente jöjjön, ha száraz a sarka. 
 
 
 
Körmeinket nem csak lakkozással díszithetjük, hanem természetes méhviaszos kezeléssel is. Ez nevezzük japán manikürnek. 
Ezt kézen és lábon egyaránt elvégezhetjük.
A japán manikür során visszakapja a köröm a természetes szépségét és fényét.
Elösegiti az egészséges köröm növekedését.
A méhviasztól erösödik,megélénkül a szine. Az egész folyamat elvégzése rendkívül tartós fényt ad a körömnek. Ez min. 2 órás kezelés.
Teljes kezelést havi 2-3 alkalommal javasoljuk. Befejezésként olajozással is javithatjuk a kéz és köröm állapotát.
 
 
A masszázs a legrégebbi gyógymodok közé tartozik.Az ókori Indiában  egészségügyi beavatkozásként ismerték el és a jóga rendszere mellett alkalmazták.A masszázs mechanikus alapon nyugszik, izmok,inak,és izületek fungcióját állítja helyre.Ez a módszer a testünk egyes részeivel és azok egymással való kapcsolatával dolgozik.A kórosan feszülö izomzat gátolja az energiák szabad áramlását, ezért a masszázs nemcsak mechanikusan hat, hanem életenergiánkra is hatással van.
A svédmasszázs a legelterjedtebb nyugati masszázs fajta. A masször simító,dörzsölö,rezegtetö,ütögetö és gyúró mozdulatokkal frissiti a szervezetet. Fizikai és edegi atásai révén slösegiti a betegek gyógyulását. Csökkenti a fájadalmat, felgyoesítja a sérülések utáni felépülést, megakadályozza a fel nem használt izmok sorvadását, enyhiti az álmatlanságot, fokozza az éberséget, csökkenti a stressz hatását. Feszessé teszi vagy ellazítja az izmokat, javitja a vérkeringész. Hatással van belsö szerveinkre, bizonyos hormonjainkat megmozgatja,emésztörendszerünk, anyagcserénk fokozatosabban müködik. 
A masszázs helyi hatása
A mechanikai inger javitja a vérellátást. Fokozza a nedvkeringést,káros anyagcseretermékek kiürítését. Kitágítja a kapilláris ereket,felgyorsitja a sejtek tápanyagfelvltelét,méreganyagok eltávolítását. A fáradt izmok gyorsabban regenerálódtak,állóképességük javul.Csökken a zsír és  pangásos folyadék mennyisége,a vizenyö,ödéma könnyebben felszívodik.
A masszázs általános hatása:
Nem csak a közvetlenül kezelt területen hat, hanem egész szervezetünk müködésében is változásokat idéz elö. Javul a vérkeringés,a szív teljesítménye,a koszorúerek keringése, a mirigyek, az immunrendszer, és a nyirokkeringés müködése.
A masszázs távolhatása: 
A masszázs a mechanoikus inger útján a távolabbi részeken is eredményesen hat.Mivel ingerli az idegvégzödéseket, ezért a központi idegrendszerre is hat,frissítö vagy nyugtató hatást kifejtve. A masször olyan ingerületeket gerjeszt a szövetek érzékelö idegvégzödéseiben, amelyek ideiglenesen gátolják a krónikus fájdalmi ingerületek eljutását az agyba. Ezen kívül az agyat a test természetes érzésteneítöjének, az endorfin vegyületnek kiválasztására készteti, ami mesterséges gyógyszerek használata nélkül is enyhiti a fájdalmat és kellemetlen körzérzetet. Táolhatás még az un. konszenzuális hatás is, vagyis amikor a test egyes pontjának masszírozása során, a szimmetrikus testrészen is észlelhetünk változást.Törött, begipszelt végtag esetén érvényesülhet ez legjobban.
Masszázs fogásai: 
simítás,dörzsölés,gyúrás,rezegtetés,ütögetés,-kirázás,kimozgatás.
Masszázs javallatai: 
mozgásszervi problémák esetén,reumás betegségek,ortopéd betegségek kiegészitö kezelésére, rándulások,görcsök,huzódások esetén,tartáshibák korrigálására,izommerevség feloldására.
Masszázs ellenjavallatai: 
lázas állapot,erösen visszeres láb,mélyvénés trombozisra vagy vérrögképzödésre valo hajlam,fertözö börbetegség,csont-izületi gyulladások,friss sérülések,keringési betegségek,szívbetegség,magas vérnyomás, vérzékenységgel járó betegségek, menstruácio elsö 2 napja,terhesség esetén óvatosan lehet masszirozni-a fogások csak simitoak lehetnek,veszélyeztetett terhesség kizáró ok, rosszindulatú daganat,drogos,alkoholos állapot.
 
 
 Remélem sikerült tájékoztatnom a pedikürözés összetevöiröl, és igénybe veszi kényeztetö kezeléseimet.
 
 Gél lakkozás kézen,lábon!

Amennyiben idös,nehezen mozgo vendégröl van szó, egyeztetés után házhoz megyek!

 

Talpmasszázs élettani hatásai : 

Serkenti a vérkeringést,serkenti a nyirokkeringést,erösiti az immunrendszert,szabályozza a hormontermelö mirigyek müködését,fájdalomcsillapito hatása van,lazitó,testi-lelki feszültslg oldó,nyugtató hatása van, befolyásolja-harmonizáalja az egyensulyt, testi-lelki harmoniát beállitja.

 

Milyen problémákra hatásos a talpmasszázs?
A talpmasszázs segítségével akár csökkenthetjük a menstruációs görcsöket, de a fej, illetve hátfájdalom csökkentésében is nagyon hatásos lehet. Emellett a szív-és keringési problémáknál is érdemes alkalmazni a reflexológiát, segíthet a veseproblémák leküzdésében, illetve akár az asztma és az allergia tüneteit is enyhítheti. A különböző ízületi problémákban szenvedőknek is ajánlott kipróbálni a talpmasszázst egy szakember segítségével, ugyanis a kezelés csökkentheti a fájdalmakat. Fontos megjegyezni azonban, hogy a talpmasszázs nem helyettesítheti az orvosi kezeléseket, de enyhítheti a panaszok mértékét.

Mikor nem ajánlott a terápia alkalmazása?

Heveny gyulladás a visszerekben,vénákban,trombozis,veseelégtelenség,vérhigito gyogyszerek szedésekor,sulyos cukorbetegségben,sulyos szivbetegségben,pacemeker használata esetén,magas láz,gomba okozta megbetegedés,üszkösödés a lábon, dagadt-ödémás láb,fertözö betegség esetén,sulyos idegkimerültség esetén,terhesség-szoptatás,mentruácio elso 3 napja,daganatos betegségek,alkoholos-drogos állapot, kisebb mutétek után 6 hétig.

 

A talpmasszázs növeli szervezete ellenálló képességét. Csökkenti a stresszt és beindítja a méregtelenítést. Általános frissítő, feszültségoldó hatású, segíti testi, lelki egészségének megőrzését és visszaszerzését, öngyógyító erőit aktivizálva.

A talpán lévő zónák masszírozásával reflexhatást válthatunk ki (Innen ered a reflexzóna masszázs elnevezés, amely egy gyűjtő fogalom.) a szervekben, így serkentve az öngyógyító mechanizmusokat.

Tudta, hogy minden masszázs szervezetünk reflextevékenységére építve éri el a hatását?

A masszázs közben egy-egy pont határozott ingerlésével testünk más részén váltunk ki automatikus ingert. A talpunkon lévő reflexzónákon keresztül tudjuk a legnagyobb hatást kifejteni testünkre, ezért nevezik a talpmasszázst reflex masszázsnak is. 

  • A talpmasszázs során  a reflexpontokon (talpmasszázs pontokon, zónákon) a szerveknek, testrészeknek megfelelő területeken dolgozva fejt ki gyógyító, regeneráló hatást.
  • reflexpontok masszírozásával noveli az adott ponthoz tartozó szerv vérbőségét, javítja az anyagcseréjét. Ezzel mozgósítja szervezete öngyógyító erőit.
  • Valójában egyfajta oda-visszahatás (idegen szóval feedback) történik: Ha valamelyik szervén, testrészén valamilyen elváltozás alakul ki, vagy betegség keletkezik, akkor ez a talpon lévő zónában is megjelenik. Ugyanígy a masszázs révén a szervben, testrészben is megoldódik a probléma, amikor a zónából sikerül kimasszírozni.
  • A talpmasszázs öngyógyító, regeneráló hatását az idegrendszer, a keringés, az ember biokémiai, bioenergetikai rendszereinek a segítségével éri el. Ezek szervezetünk teljesen természetes részei. Külső anyagot nem juttat a szervezetbe a természetgyógyász. A talpmasszázzsal eléri, hogy az emberi test az öngyógyító képességeit hadrendbe állítva, helyreállítsa az EGÉSZ-séget. Ezért kijelenthetjük, hogy a talpreflexológia egy természetes, szelíd, úgynevezett alternatív gyógymód. Emellett rendkívül kellemes és személyre szabott mind a kifejtett erő, mind a masszázstechnika tekintetében.

 

Miért jó a talpmasszázs?

Mert a masszázs során fokozódik a vérkeringés, amely minden szerve számára létfontosságú, hiszen a vér szállítja a sejtekhez

  • a tápanyagokat,
  • teste építőanyagait,
  • oxigént, hormonokat, ellenanyagokat, de
  • a keletkezett salakanyagokat is elszállítja:
    • a tüdőhöz
    • májhoz,
    • veséhez, ahol lebontásra majd kiürítésre kerülnek a szükségtelen anyagok.

Ha a vérkeringés jó, akkor egészsége biztos lábakon áll, és ebben elévülhetetlen eredményeket tudhat magáénak a talpreflexológia, hiszen ebben az esetben a fentiek célzottan valósulhatnak meg. Ugyanis a reflexológus kitapintva a beteg, vagy gyenge energetikájú zónát, azt kellően megmasszírozza és a zónához tartozó – esetlegesen beteg - szervben is vérbőséget idéz elő ezzel, melynek nyomán az ott keletkezett lerakódásokat elszállítja az így már kellő sebességgel áramló vér (ahogyan a sebes hegyi patakok sem raknak le hordalékot, hanem inkább magukkal ragadnak akár köveket is).

  • Tehát minél jobb a vérellátás annál biztosabb a gyógyulás.
  • Vérkeringése javításával fokozzuk az anyagcserét, és elősegítjük a méregtelenítést.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

pedikur,talpmasszazs,labapolas,hazhozmegyek,tatabanya,paraffinos kezeles,koromgomba,borgomba,japán manikür,mátray-Szabo évi,06307531313,gél lakk kézre lábra





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 6
Heti: 31
Havi: 235
Össz.: 2 401

Látogatottság növelés
Oldal: Pedikür,lábápolás
Pedikür,talpmasszázs,lábápolás,paraffin kezelés,masszázs,gél lakk - © 2008 - 2018 - tatabanyapedikur.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »